Mirol kastély

(1830)
*Mikor belépek a birtokra, a szokásos bűntudat érzésem van. Ártatlan emberket eszek. SZüleim, és én is ilyen ártatlan ember voltam. Ezeknek a halandóknak volt egy jövőjük eltervezve, akár már családjuk, gyerekeik is. És én ezt elveszem tőlük. Mint mindig, várom, hogy Dessy egy kicsit felvidítson. elfutok a szobámba, és leülök kényelmes ágyamra. Mikor szétnézek, észre is veszem: mekkora rendetlenségben mentem el. Ruhák, rúzsok, cipők, könyvek szanaszét a földön. Épp elkezdek rakodni, mikor valaki kopogtat az ajtómon*

Ui.:A szobám

* Nem olyan rég volt „ ebéd „ mégis kicsit még éhes vagyok. Mindegy vissza fogom magam és nem ölök ma már több embert, hiszen annyira kegyetlen még én sem vagyok. Egy ideig csak feküdtem az ágyamon és olvastam, de aztán meghallottam, hogy a mellettem lévő szoba ajtaja becsapódik. Tehát Loveday hazajött. Ilyenkor mikor embert öl utána, muszáj átmennem hozzá és egy kicsit fel kell vidítanom, mert nem szeretem, ha szomorú. Felpattanok a helyemről, és az ajtajához szaladok. Kopogok, hiszen azért létezik a jó modor is, majd ha megkaptam az engedélyt, bemegyek és becsukom az ajtót *
- Szia Love. Mizujs? - *érdeklődöm és lehuppanok az ágyára, majd átvetem az egyik lábamat a másikon és úgy figyelem a lányt*
- Arra gondoltam hátha van kedved valami közös programhoz. Közös mozizás, vásárlás, séta vagy ilyesmi…

A miatt ne aggódj, hogy kordában tudod e tartani magadat vagy sem. Ott leszek veled és vigyázok rád, így nem lehet baj. - *mondom vigasztalóan, majd hallgatom, hogy mihez lenne kedve. Végül is a második ötlete jobban tetszik, de hagyom had döntsön ő*
- Végül is nem rossz ötlet. Ha ezt szeretnéd csinálni, akkor benne vagyok, csak ne lógasd az orrod - *mondom halványan mosolyogva és kap egy nagyon - nagyon apró barackot a fejére*
- Jobban szeretem amikor mosolyogsz mint valami vadalma.

- Rendben, akkor menjünk korcsolyázni. De előtte átöltöznék, meg rendetraknék
*Mondom neki, majd fél perc alatt rendbeteszem szobámat. Korhű, legalábbis szerintem. Majd ha változik az évszám, változik a szobám is. Egy lendülettel benyitok gardróbombam majd tanácstalanul felnyögök. Ennyi ruha közül egyet kiválasztani..Ráadásul ekkora kupiban.. Lehetetlenség*

Jól van Love ráérünk, elvégre előttünk az örökkévalóság - *mondom és elfekszem az ágyán miközben a plafont, bámulom szórakozottan. Már éppen örülnék, hogy hamar elpakolt mikor elkezd magában tanakodni, hogy mit is vegyen fel. OMG ez sokáig fog tartani. *
- Esetleg kell segítség, hogy még ma eldöntsd, mit vegyél fel, vagy egyedül szeretnéd kitalálni? - *érdeklődöm kuncogva*

- Hét, elkél a segítség.. Egyszerűen egy falubeli embernek túlságosan feltűnő látvány, ha ily drága ruhadarabokban jelenek meg.. korcsolyázni. Emlékszem, nekem is az volt...
*Mondom neki, majd hirtelen rámtör ez emlékzuhatag. Ha ember lennék, most biztos zokognék, vagy esetleg bömbölnék. De én nem vagyok ember. Én egy egyszerű szörnyeteg vagyok. Nem vagyok több, mint egy szörnyeteg. Aki embereket öl. Saját magamnak kellene meghalnom örökre, mert már több száz emberi életet oltottam ki*

* Bólintok és elkezdem nézegetni a ruháit. Végül egy fekete nadrágot és egy fehér pulcsit adok neki oda*
- Szerintem ezek jók lesznek, de ha nem így gondolod, akkor kereshetünk tovább - *mondom nekidőlve a szekrényének. A korcsolyázásról nekem is számtalan emlék ugrott be. Az árvaházban annak idején, télen minden szombaton vittek minket korizni a közeli tóhoz. Jó volt a befagyott tavon egy kicsit elengedni magam és csak siklani, ugrásokat csinálni. Te jó ég, hogy milyen régen is volt ez már. Azóta mi lett belőlem? Egy szörny. Egy szörny, akit annak idején elhagytak a szülei és még embergyilkos is lett. Úgy tűnik az élet nem egy csodálatos tündérmesét szánt nekem, ahol a kis árva lány megtalálja hercegét és boldogan él vele, amíg meg nem hal. Itt nem fog beállítani a királyfi egy üveg cipőcskével a kezében és nem fogja megkérni a kezem, pedig bevallom kislány koromban, mindig erről álmodoztam. Itt nem jelenik meg a hős szerelmes herceg, hogy felmásszon a legmagasabb torony legfelső szobájába, hogy megmentse a bajbajutott hercegnőt. Nem. A kőkemény valóság az hölgyeim és uraim, hogy az egyetlen férfi akit szerettem elhagyott mert nem tudott átállni a vegetáriánus életformára. Vicces. Én meg mikor elhagyott visszaszoktam ragadozó létformára. Vajon csalódna, ha megtudná? Egyáltalán látni fogom még valaha??? Hiányzik, de már hosszú - hosszú évek teltek el az óta mióta utoljára láttam, s egyre kevésbé hiszek benne, hogy egy napon újra találkozni fogunk. Gondolataimból Love bámulása ráz fel, így gyorsan visszatérek a jelenbe*
- Nos, hogy állsz? Jók lesznek azok? Indulhatunk?

Na végre - *mondom már már ujjongva, hogy megúsztam egy újabb másfél órás tépelődést a ruházkodásról. Én is megyek az ajtó felé. Átkozott 1830...minden olyan unalmas, alig lehet mit csinálni. Na mindegy, majd a jövő biztosan érdekesebb lesz....ha megérem*
- Na akkor indulás - *mondom és már haladok is le a lépcsőn*
- Ide menjünk a befagyott tóhoz a birtokon belül? - *érdeklődöm *

* Végig hallgatom a javaslatát. Bevallom jelen állapotomban nem szívesen hagynám el a Mirol bírtok területét, de ismerem annyira, hogy úgyis addig nyaggatna amíg belemennék. Megkímélem magamat a felesleges időpocsékolás okozta fáradalomtól és csak rá bólintok*
- Tudod, én már nagyon szeretnélek legyőzni valamiben.. - *mondja mire az arcom egy pillanatra fagyossá válik, a tekintetem pedig keserűvé*
- Az nehéz lesz mert soha semmiben sem veszítek - *mondom és indulok ki a kastélyból. Veszíteni csak a gyengék szoktak én pedig épp az erőmnek köszönhetem, hogy még életben vagyok. Vigyázni kell velem. Minden Mirol tudja, hogy aki próbálkozik mindig pórul jár *

Az, hogy engem legyőz valaki vagy hagyom azt nyerni, hogy okuljon és tanuljon két külön dolog Loveday. - *fordulok vele szembe és mélyen a szemeibe nézek*
- Ha nem hagyom magam az más történet. - *teszem hozzá*
- Család tagot sosem bántottam a szabály miatt, éppen ezért szoktam teljesen visszafogni magam minden versenynél, különben Orpheus mérges lenne. - * mondom teljesen higgadtan mégis érezni, hogy a hangom elég fagyos lett. Talán most kéne inkább maradnom, hogy Lovedaynek ne essen baja. Késő. Akaratom ellenére Loveday körül egy hatalmas tűzgyűrű jelenik meg és nagyon magasra csapnak a lángok. Nem akartam. Istenem mit tettem???? *
- Nyugodj le Desiree - *szólalt meg valaki a lépcső tetejéről. *
- Tartsd kordában és oltsd el - * tette hozzá. Igen pont Orpheus jelent meg hallva a beszélgetésünket. Azt kell mondanom ez hatalmas szerencse. Minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak így a tűz kezdett egyre kisebb és kisebb lenni. Már olyan apró lett, hogy Love simán kiugorhatott belőle *
- Sajnálom elveszítettem a fejem - *vallottam be szégyenkezve*
- Bocsáss meg Love - *suttogtam majd felszaladtam a szobámba és bevágtam az ajtót. Hogy tehettem ezt???? A testvérem... *

*Mikor hatalmas tűzkarika jelenik meg körülöttem.. megrémülök. megdermedek. Hogy tudta ezt csinálni velem? Pont velem?! É segítettem neki néhány nehézséget áthidalni, erre.. kis híján megöl. Legnagyobb szerencsémre Orpheus is itt terem, segít neki lenyugodni. Mintha valami olyasmit mormol, hogy királyi családban a vámpírok kordában tartják az erejüket, tegye ő is azt, vagy legalább próbálja visszafogni. Pár perc után, mikor lenyugodok, elindulok a városba. Ott majd talán lenyugszom egy kicsit..*